A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium egyik pedagógusának helyzete nem egyedi sem a soproni Líceumban sem. Több evangélikus középiskolánkban is ott vannak azok a tanárok, tanárnők, munkatársak, akiknek gyermeke, testvére, közelebbi-távolabbi rokona végzős diák, ezért nemcsak az útra bocsájtó intézmény egyik felnőttjeként éli meg a búcsúzó eseményeket, a ballagást ezekben a napokban.

Egyikük élethelyzetét, élményét közelebb hozzuk most – így figyelünk minden elengedő kollégánkra és elinduló diákunkra.

Márkus Krisztina tanárnő – bár többszáz lisicta diák ballagását kísérte már figyelemmel – most elsősorban anyaként készül a nagy napra.

Kisfiúk, kislányok voltak, amikor átlépték a soproni Líceum nagy kapuját, érett felnőttekként intenek most búcsút. Láttuk őket kiskamaszként a nagy iskolatáskával a lépcsőkön bolyongva, hallgattuk a feleleteiket, figyelemmel kísértük az egyre szélesebbre nyíló értelmüket, és válaszoltunk a mind’ komolyabb kérdéseikre. A ballagás búcsú is, amibe mindenkinek belesajdul egy kicsit a szíve, de felemelő is egyben: elkészült a nagy mű, most már rajta áll, hogy hasznosítja mindazt, amivel ellátta a gimnázium.

A ballagás ünnep is; az iskolákban és a családokban egyaránt. S különösen nagy ünnep, amikor a búcsúzó pedagógus, és a gyermekét aggódó szeretettel kísérő szülő kettős szerepében kell megfelelni a feladatnak. A soproni Líceum pedagógusa, Márkus Krisztina május hatodikán, amikor Dániel fia felveszi a tarisznyát, elsősorban anya lesz.

– Különös érzés, hiszen a sokadik ballagásom lesz ez már. Mindig szép nálunk az ünnep, hiszen kisétálunk az erdőbe a Deákkúthoz, ahol ki tudja hány ezer licista intett már búcsút az iskolának. Most mégis más lesz, hiszen az életemben ez lesz az egyetlen olyan ballagás, amikor a saját gyermekem is ott áll a sorban – mondja elöljáróban a tanárnő. Most az előkészületekben is nagy szerepe van: ki kell vasalni a fehér inget, jönnek a rokonok, készülni kell az ünnepre háziasszonyként, anyaként és pedagógusként is.

– Éveken keresztül együtt jöttünk reggel az iskolába, aztán Dani előre engedett a kapunál, elköszönt, és onnantól kezdve én tanárnő voltam számára egészen addig, míg otthon nem találkoztunk. Ha összefutottunk a folyosón, jó napot kívánt nekem is, mint minden más felnőttnek, sokan talán nem is tudják az iskolában, hogy a fiam. Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon fog hiányozni. Már az az érzés is, hogy itt van valahol az épületben… –
Márkus Krisztina joggal büszke Dani fiára, ahogy az egész iskola. Számtalan versenyt megnyert egyedül és társaival is, képviselte iskoláját országos és nemzetközi startup konferenciákon is. Úgy emlegették, mint a Líceum startup guruja. Még előtte az érettségi, de…

– Felnőtt, igen… Ahogy felnőttek a többiek is, mind a négy végzős osztályban. Kirepülnek a gyerekeink. Az iskolába jönnek majd helyettük új diákok, de anyaként nem lesz több ballagásom. Ahogy Daninak, és még sokaknak, úgy nekem is ez egy különleges, nagy ünnep lesz – búcsúzik Márkus Krisztina, és még egyszer, utoljára megigazítja Dániel iskolai nyakkendőjét…

szöveg és fénykép: Nagy Márta (Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium)