Hősökre emlékezünk – Keken András
Októberben minden évben hősökre emlékezünk. Hősökre, akik bátorságukkal kiálltak a függetlenségért, a magyar emberek szabadságáért. Az evangélikus egyháznak is megvannak a hősei. Az Evangélikus Múzeum falaihoz mind szellemiségében, mind fizikailag szorosan kötődő Keken András a 20. század zavaros, ideológiáktól átfűtött évtizedeiben vált példaképpé.
A Deák tér lelkésze nem a hangos, hanem mindig a békességet, megbocsátást hirdető szavaival tűnt ki. Tulajdonképpen már akkor hőssé vált, amikor hódmezővásárhelyi lelkészként észrevette a nélkülözést és összegyűjtötte a környék árván, nincstelenül tengődő gyermekeit. 1941-ben (deák téri lelkésszé választásakor) ezen árvaházi gyermekeket „vitte magával”, sorsukat egészen felnőtté válásukig egyengette.
1948. március 15-én – a forradalom 100. évfordulóján – előadásában így emlékezett meg egyházunk vértanú püspökeiről:
„Nem felejthetjük el, sőt ma különösen emlékezetben kell tartanunk azt, hogy Világos után evangélikus egyházunk mind a négy püspökét megfosztották hivatalától. (…) Az emlékezés esztendejében nézzünk Istenre: múltunkat, minden csapással együtt, Ő formálta, s jövendőnk is az Ő kezében van. 1848 hőseinek, vértanúinak és bizonyságtevőinek példája ma arra kötelez bennünket, hogy mi készek legyünk, ha kell, hasonló sorsot vállalni.”
Mintha megérezte volna, hogy az egyre szorongatottabb időkben rá is hasonló sors vár. Ordass püspök melletti kiállása miatt 1950-ben letartóztatták. Az Andrássy út 60-ban tartott kihallgatások után Kistarcsára került internáló táborba. Fél év raboskodás után –tulajdonképpen már elmozdítva a lelkészi pályáról –- beadta felmondását. Segédmunkásként, hivatalnokként dolgozott tovább.
1956 őszén az egyházban is egyre nyíltabb kritikák fogalmazódtak meg az egyház éltébe való beleszólás ellen, amelynek eredményeképp október elején Ordass Lajost, Kendeh Györgyöt és Keken Andrást rehabilitálták. Mindhárman visszatérhettek lelkészi szolgálatukhoz.
Keken András szívében megbocsátással, békességgel és bizalommal tért vissza gyülekezetébe a Deák térre és az előtte lévő szolgálatra tekintett. Öt év kényszerhallgatás után 1956. október 7-én vasárnap így prédikált:
„Testvéreim! A templomban, az egyház lelki otthonában jó dolog megpihenni az élet harcai után, jó dolog álmélkodni Isten dicsősége és jósága láttán, jó dolog emlékezni az Úr nagyságos dolgairól s jó dolog forró áhítattal tölteni meg a szívünket. Ámde az anyaszentegyház arra rendeltetett, hogy két csodálatos dolgot végezzen el a világban: hirdesse a bűnösöknek a bűnbocsánat evangéliumát, és végezze a szenvedők között a szeretet áldott munkáját, a diakóniát.”
Forrás: Fabiny Tamás: Keken András életregénye. Budapest, 1992.
Keken Andrásról az állandó kiállítás több pontján és a jelenlegi „Szeretetnek eledele” c. időszaki kiállításunkon is megemlékezünk.
Szöveg: Borókay Zsófia
Képfeldolgozás: Magyari Márton