A kétszáz éve született Petőfi Sándor életében a „legelső” dolgok körül sok esetben nagy zavar uralkodik. A „legelső legelső”, azaz a születés helye és ideje körül folyt (néha máig is folyó) vitában is sok tintát elhasználtak már. Az időpont máig bizonytalan, és ezt a Petőfi emlékév ütemezése is jelzi. Az állítása szerint szilveszterkor született költő bicentenáriumát 2022-ben és 2023-ban is ünnepeljük. A születési időpontra csak következtetni tudunk, a keresztelés dátumát ismerjük, ami 1823. január 1-jén történt. A korabeli viszonyok figyelembevételével szilveszternél hamarabb születhetett meg Petőfi akkor is, ha ő kitartóan terjesztette magáról ezt a mágikus születési időpontot. „Itt születtem én ezen a tájon” , „ez a város születésem helye”: Petőfi egyik sora sem Kiskőrösre vonatkozik, ahol valóban, dokumentumokkal igazolható módon született.

„Első szereleme” is több volt a költőnek. Sárszentlőrinci kisdiákként szállásadója lányával, Hittig Amáliával volt nagy barátságban: „Gyermekkori barátnémhoz” című, 1845-ben írt versében szívmelengető módon emlékezik meg erről az inkább barátságról, mint szerelemről, a gyermekkor ártatlanságának elmúlásáról. „Itt voltam először szerelemes” – írta Petőfi útinaplójában, amikor átutazott Aszódon. Állítólag szerelmes versek is íródtak Cancriny Emmához, egy lelkész árva leányához, amikor Petőfi az aszódi kisgimnázium diákja volt. Koren István tanár úr (fittyet hányva a diákjogokra és az irodalomtörténelmi szempontokra) kíméletlenül megsemmisítette ezeket a verseket, amikor nyomukra akadt. Mikszáth fantáziájának vagy a selmeci hagyományoknak a szülötte lehet az a Mariska, kinek barátságos pillantását vélte Petőfi forró és örök szerelmi vallomásnak. Mikor pedig Mariskát eljegyezték, Petőfi megírta „Hűtelenhez” című versét. (A legendát nem zavarja, hogy a versben Emma van megnevesítve). És még mindig nem értünk el Csáfordi Tóth Rózához, akit 1839-ben Ostffyasszonyfán ismert meg Petőfi, és akihez az „Első szerelem” című vers szól.

Az „első vers” címre is legalább három szöveg pályázik. Ezek közül kettő az evangélikus múzeum állandó kiállításán is megtekinthető, egyet pedig levéltárunk őriz. A már említett, „Hűtelenhez” című vers a legkésőbbi ezek közül, 1838 novemberében jegyezte le Petőfi saját kezével a selmeci líceum érdemkönyvébe. Ugyanezen év június 30-án szavalta el azt a költeményét, amelyet az aszódi kisgimnáziumban tett záróvizsgájára írt. Az 54 hexameterből álló vers szövege Koren István feljegyzései között maradt fenn (és került be később a Petőfi összkiadásokba.) A „leges-leges-legelső” vers pedig a költő egyik tankönyvében maradt fent. A Lipcsében, 1832-ben megjelent kötet egy latin nyelvkönyvhöz készült latin-német diákszótár. Petőfi híresen szép kézírásával egy latin versikét olvashatunk benne: „Hic liber est meus / Testis est Deus / Hic nomen erit / Alexander natus / Petrovits vocatus.” (Ez az én könyvem / Tanúm rá az Isten / Itt áll a nevem / Sándornak születtem / Petrovitsnak neveztetem.) A könyvet Szeberényi Andor őrizte meg, aki akkor kapta (vagy talán vette) barátjától, Petőfitől, amikor az egy sikertelen félév után elhagyta Selmecbányát és ezzel együtt az evangélikus iskoláit is (hogy majd két évvel később a pápai református kollégiumban fejezze be tanulmányait.)

A néhány latin sort bármely 19. század eleji kisdiák írhatta volna – de nem bármely kisdiák, hanem Petőfi kézírásában maradt fent. Petőfi stílusát, modorát sokan próbálták utánozni, de csak az eredeti versek ragadják meg máig a beszélni épphogy csak tudó kisgyermeket, a kortárs költőt, a tekintélyes professzort és mindnyájunkat, akik magyarul beszélünk. Tankönyvbe írt latin versikéjét is ezért őrizzük meg hűségesen.

Dr. Kertész Botond (EOM)